2011. július 19., kedd

15. hét

És most itt vagyunk, 2011. július 19. kedd, 15 hét + 2 nap.
Holnap megyek uh-ra, ahol remélhetőleg végre kiderül, hogy kisfiút vagy kislányt várunk-e. A párom is jön, pedig nagyon elfoglalt, de ragaszkodik hozzá.
A baba nemével kapcsolatban csak annyit, hogy mióta az eszemet tudom, biztos voltam benne, hogy nekem csak kislányom lehet, nem is tudtam mást elképzelni, csak egy gyönyörű, fürtös, barna hajú kislányt. A nevét is tudom évek óta: Mira.

Viszont mióta terhes vagyok, azóta úgy érzem, hogy kisfiam lesz. Nagyon különös, rendkívül erős megérzés. Ha beigazolódik, akkor minden megérzésemre hagyatkozni fogok, ha viszont nem, akkor mostantól mondhat bármit.
Ha fiú lesz, Zalánnak fogják hívni. Ez tök jól klappol a vezeték nevéhez, meg szerintem felnőttként sem fog minket átkozni a névválasztás miatt.

Remélhetőleg holnap kiderül, már nagyon várom, nem úgy, mint az éjszakát, ugyanis lehet, hogy megint vihar lesz, és én rettegek a vihartól. Tetőtéri lakásban lakunk, és minden sokkal jobban hallatszik és látszik, ami az égbolton történik. Tök jó ez egy csillagfényes nyári éjszakán, de borzasztó amikor tombol a vihar. Nagyon félek ilyenkor, hogy belecsap a villám a házunkba, olyan sok ilyen eset van mostanában. És attól is félek, hogy ilyenkor a pici is fél. Persze nem konkrétan a vihartól, csak érzi, hogy stresszelek.
Lehet, hogy emiatt érzek furcsa mozgásokat a hasamban az utóbbi pár napban? Vagy már kezdek megbolondulni? Kb. a méhem bal oldalán olyan kis rángásokat érzek, mint mikor az ember szemhéját rángatja az ideg. Ki tudja? Mozgás? Nem mozgás?

1 megjegyzés:

  1. Mi 18.héten tudtuk meg ki lakik bent!:) Először én is kislányt szerettem volna,csalódott is voltam,mikor közölték kisfiú. Aztán az a kisfiú lassan már 5 éves. Mikor megtudtam újra babám lesz úgy éreztem lány,aztán egy idő után tudtam,hogy nekem ismét csak fiam lehet,ami be is igazolódott a 4D.-n,és el nem cserélném egy lányért sem!:) Sokan mondják,hogy majd a 3. lány lesz,de az nincs tervben!

    VálaszTörlés